Ma reggelre újra fehérbe öltözött minden. A zúzmara apró kristályainak köszönhetően elvarázsolt, tündéri hellyé vált a kinti világ. Mintha a Széttáncolt cipellők királylányaként az elvarázsolt kristályerdőbe álmodtam volna magam az éjszaka. Igazán kedvemre való gondolat.Később ez a vers jutott eszembe.
Nemes Nagy Ágnes: Fák
Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.
Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.
Tagadhatatlan, hogy még az általam olyannyira nehezen viselt hideg ellenére is gyönyörű dolgokat produkál ez az évszak, s legalább annyi meseszép látnivalót produkál makulátlan hófehérségében, mint színekben gazdagabb testvérei, azért én már várom a virágokat.
Addig is, míg a zúzmarás rózsabimbó újra szirmokat bont, örvendjünk a hibiszkusz lágy hullámokban kibomló vörösségének.
